Szolnok város egyik legforgalmasabb területének, a Magyar utcai Árkád parkolóhoz vezető átjárónak állapota nemcsak szégyenletes, de egyúttal a városvezetés teljes közönyéről is árulkodik.
Ahogy Miskolczi László, a város volt alpolgármestere egy közösségi bejegyzésében fogalmazott:
a volt K&H Bank, Magyar utcai Árkád parkolójához vezető átjáró nem csak a húgyban úszik, de az oszlopok is össze vannak fosva.
Ez a helyzet nem egyedi, és jól tükrözi a köztisztaság hanyatlását Szolnokon.
A probléma különösen szembeötlő, hiszen ez a terület nem más, mint a jelenlegi polgármester saját önkormányzati körzete.
A helyiek számtalanszor jelezték már a súlyos higiéniai állapotokat, de a panaszok mindeddig süket fülekre találtak. A városvezető, aki nemcsak polgármesteri, de képviselői fizetést is felvesz, láthatóan képtelen – vagy nem hajlandó – a saját körzetében rendet tenni.
Ez a közöny nemcsak a helyi lakosokat sújtja, de árt Szolnok városképének is. Egy olyan terület, amely naponta emberek százait fogadja, így nem maradhatna magára hagyva, vizelet- és szennyfoltokkal tarkítva. Mégis, a polgármester, aki önkormányzati képviselője is a területnek nem mutat semmilyen hajlandóságot arra, hogy a problémát orvosolja, hiába az évek óta érkező panaszok.
Ez a helyzet jól rávilágít arra, hogy a városvezetés nemcsak a köztisztaságot hagyta figyelmen kívül, de a lakosok jogos igényeit is semmibe veszi. Ha egy polgármester saját körzete ilyen állapotban van, akkor mit várhatunk a város többi részétől?
A válasz sajnos egyértelmű. Szolnok jelenlegi vezetése ennek csak passzív szemlélője, nem pedig cselekvője.
Az Árkád parkoló körüli állapotok nemcsak a tisztaságról szólnak, hanem arról is, hogy mennyire veszi komolyan egy vezető a közösségét. Sajnos Szolnok jelenlegi helyzete azt mutatja, hogy az ilyen alapvető kérdések is a fontossági lista végére szorultak – bár a jelenlegi polgármester épp a környéken kampányolt a választások alatt, mely szerint majd Ő „kitakarítja a mocskot”.
Jól látható módon az eddigiek szerint sajnos ez is csak egy hangzatos kampányígéret lehetett.
kép: Miskolci László facebook