Elég volt a hazug politikai hergelésből! Györfi Mihály polgármester ismét hamis állításokat tartalmazó közleményt jelentetett meg közösségi oldalán, amelyben szabálytalan gazdálkodással és hanyagsággal vádaskodik. A közlemény célpontjává tette a hivatali dolgozókat, akiket alaptalanul próbál felelőssé tenni.
– A Fidesz Szolnok szervezete azonnal reagált, kiemelve, hogy a város és a hivatal gazdálkodásának átvilágítását frakciójuk haladéktalanul kezdeményezte, hogy megvédjék a dolgozók szakértelmét és tisztességét.
Ezen lépést a Györfire szavazó állampolgárok többször várták már az új polgármestertől, aki némán hallgatott ezekről az ígéreteiről, mintha azokat sem nem látná, nem hallaná. Úgy látszik, a választóinak most a Fidesz városi szervezete teljesíti a tőle eddig hiába vártakat.
A mai napon azonban újabb fordulatot vett a történet: Györfi Mihály Facebook-oldalán ismét bejegyzést tett közzé. Nem sokkal később azonban a posztot elrejtették, feltehetően azért, mert a lakosság nem állt a polgármester mellé, akinek a támogatása jól érezhetően már hatalmasat esett a lakosság körében, hanem a közfelháborodás újabb hullámát váltotta ki. A kommentelők többsége ugyanis ismét a polgármester és a kabinetje által megszavazott hatalmas, pofátlan fizetésemeléseket kérte számon rajta.

Miután többen jelezték, hogy Györfi levette a tájékoztatót, a posztot végül újból visszahelyezték az oldalra. Ez a lépés azonban még inkább rávilágított a vezetés körüli káoszra, valamint a polgármester és stábja teljes hozzáértésének hiányára.
A lakosság egyre világosabban látja, hogy Györfi Mihály polgármestersége kizárólag rendezvényekre és mappákból való felolvasásra korlátozódik, ahol rendszerint összefüggéstelen és érthetetlen beszédekkel áll elő, amelyeket még a közönség is értetlenül fogad.
kép: Györfi Mihály facebook