Városvezetés helyett posztolás? Szolnok fejlődését miniszteri biztos veszi kézbe

Szalay Ferenc miniszteri biztosként fogja felügyelni a beruházásokat, a pénzszerzést és minden komolyabb döntést, amely befolyásolhatja Szolnok fejlődését. Ez pedig, ha mást nem is, legalább egyet bizonyít: a polgármester szerepe egyre inkább protokolláris jelleget ölt, hiszen a döntések lényegében mások kezében vannak.

Szalay Ferenc/jnsz.hu

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, nyilván mindent megtett volna, hogy teljesítse kampányígéreteit – ha lett volna rá lehetősége. A városvezető eddigi munkáját figyelembe véve azonban egyértelművé vált, hogy a pénzforrások bevonzása nem tartozik az erősségei közé. A polgármesteri előterjesztések inkább a város kasszájának megterhelését segítették, semmint a források bővítését. Nem véletlen, hogy ilyen lépésre volt szükség, hiszen az elmúlt időszakban semmilyen jelentős forrásról vagy komoly tárgyalásról nem tudott beszámolni, amely a város érdekét szolgálta volna. Ez nem meglepő, tekintve, hogy a valódi vezetői munka láthatóan meghaladja a képességeit – jól fémjelzik ezt a közgyűlési hozzászólásai, stílusa, mondandói is.

A közösségi médiában azonban annál aktívabb: harcos bejegyzésekben próbálja magát erős városvezetőként láttatni, miközben a gyakorlatban rendre elbukik a valóban fontos döntési helyzetekben. A miniszteri biztos kinevezése nem csupán egy gesztus, hanem egy határozott jelzés is: Szolnok városvezetése nem képes önállóan megfelelő gazdasági eredményeket elérni. Szalay Ferenc tapasztalt vezető, aki már bizonyította, hogy tudja, hogyan lehet fejlesztési forrásokat bevonni, és úgy látszik kormány is inkább egy ilyen ember kezében látja biztonságban Szolnok jövőjét.

A város első embere immár valóbban csak egy díszlet maradt, lényegesebb feladatok nélkül, aki azzal töltheti idejét, hogy városi rendezvényeken szalagokat vágjon át, miközben a komoly döntéseket mások hozzák meg helyette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfelülre