Szolnok lakói becsapva – A polgármester kettős játékot játszott, végül mindenkinek mást mondott?

Szolnok polgármestere, Györfi Mihály ismét bebizonyította, hogy alkalmatlan a város vezetésére. A kínai katódgyár botránya már új szintre emeli az őszintétlenségét, hiszen kiderült, hogy miközben a lakosságnak azt sugallta, hogy nem volt tudomása a beruházásról, valójában már több körben támogatta azt. Ezt Joó István nyilvánosságra hozott levelezései egyértelműen bizonyítják.

A Polgármester, aki mindig mást mond mindenhol mindenkinek?

A lakosságot hónapokon át etették azzal, hogy a kínai gyár ügye csak „pletyka”, de most egyértelmű lett: Györfi nemcsak tudott a tervekről, hanem tevékenyen támogatta is azokat. Érdekes, hogy ez a támogatás akkor változott meg, amikor a közvélemény határozottan ellene fordult. Ez az ember, ahogyan az már sokaknál világossá is vált az eltelt időszakban – nem a város érdekeit nézi, hanem mindig az aktuális politikai helyzethez igazodik, hiszen nagyon kényelmes lehet számára a polgármesteri szék – főképp, hogy politikai megbízatásain kívül nem igen volt még köze valódi munkavégzéshez.

Ez pedig nem egy vezető tulajdonsága, hanem inkább sugall egy hiteltelen politikai érdekember viselkedése.

Megbízhatatlan a befektetők számára is?

Nemcsak a lakosságot vezette félre, hanem még azokat is, akik befektetni szeretnének Szolnokon. Hogyan lehetne komolyan venni egy városvezetőt, aki egyik nap még támogat egy projektet, majd a közfelháborodás hatására tagadja azt? Egy ilyen ember nemcsak a helyi lakosság bizalmát játssza el, hanem azt is kockáztatja, hogy Szolnokot megbízhatatlan célpontnak tekintsék a befektetők.

Egy olyan városvezetés, amelyik képtelen határozottan kiállni álláspontjai mellett, soha nem fogja elérni, hogy komoly vállalatok megbízzanak benne. Aki ma támogat, holnap letagad – ilyen emberre bízná valaki a pénzét?

képek: Joó István facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfelülre