Ma Szolnokon, a Hild téren hatalmas tömeg gyűlt össze Magyar Péter beszédére, amelyben népszerűsítette a TISZA Párt elindult népszavazási aláírásgyűjtését, valamint éles üzenetet küldött Orbán Viktornak. Magyar a miniszterelnök korábbi, az állatkertnek írt levelére utalva megjegyezte:
Minek már mégegy zebrát örökbe fogadni? A magyarok értik a viccet, de már nem tudnak rajta nevetni.

A politikus Szalay Ferenc volt szolnoki polgármesterről is szót ejtett, aki nemrég kormánybiztosi kinevezést kapott. Magyar szerint Szalay ezzel „visszamászott az ablakon” a szolnokiakhoz, annak ellenére, hogy korábban távoznia kellett a város éléről.
A rendezvényen felszólalt Rost Andrea operaénekes is, aki beszédben osztotta meg személyes kötődését a térséghez. Elmondta, hogy második otthonának tekinti a Jászságot, hiszen itt indult el az élete, és a mai napig élnek itt rokonai, ismerősei. Kiemelte, hogy támogatásával és kitartásával Magyar Pétert és a TISZA Pártot segíti.

Az eseményen tapintható volt a változás iránti lelkesedés, a tömeg nagysága pedig azt mutatta, hogy Magyar Péter és pártja üzenete egyre több embert ér el.
Az esemény végén Magyar és Rost közösen – együtt a megjelentekkel énekeltek.
képek és video: kozpontihir.hu